Mozgalmas volt a múlt hét, így egy kissé elmaradtam a tervezett posztokkal, de a héten újra belevágunk! Ma néhány érdekességet hoztam a Groupon-ról, kiegészítendő a korábbi posztot.
Hogyan indult a Groupon?
- Andrew Mason első közösségi oldala a ThePoint.com volt, ebből a projektből nőtt ki a Groupon.
- A The Point egy munkahelyi közösségi oldalként indult, amely az érdekazonosságon alapuló közös fellépés erősítését célozta.
- A sikereken felbuzdulva Mason belefogott egy másik projekt elindításába is - ebből lett a ma Groupon néven ismert vállalat. A cég 2008-ban kezdte meg működését Chicago-ban.
- Az első ajánlat egy egyet-fizet-kettőt-vihet pizza-akció volt, amely a Groupon-nak otthont adó irodaház büféjébe volt érvényes. 20 ember vette meg a kupont.
- 2009. elején Boston-ba költöztek, hogy bevonják az ottani kereskedőket is. Ugyan ezen év májusában áttelepültek New York-ba.
A Groupon 2010-es nyilvános adatai:
- A teljes nemzetközi piacon 300 országban vannak jelen
- 130 városban működnek csak az Államokban
- Összesen 3.100 alkalmazottjuk van, ebből 1000 fő dolgozik az USA-ban
- Világszerte összesen 33 millió (!) hírlevél-feliratkozójuk van
- Naponta 660 ajánlatuk jelenik meg a világ különböző pontjain
- Észak-Amerikában az indulás óta 770 millió dollár értékben adtak el kuponokat
Andrew Mason, a Groupon alapítója
Sokan azt gondolják hogy Mason is csak egy, a sztereotípiákból ismert Szilikon-völgyben ténykedő "kocka". Nos, ők hatalmasat tévednek.
Mason Pittsburgh-ben született, az apja gyémántokkal házalt, az anyja pedig fotós volt. A legnagyobb szenvedélye nem a számítógép, hanem a zene volt: 6 éves korától zongorázott. Northwestern-ben egy rock-banda frontembere lett, zenéjükben keveredtek a Beatles-re és Cat Stevens-re jellemző elemek a punk stílussal. "Úgy gondoltam, hogy úgy 25 éves koromra rock-sztárrá válok, de valójában nem is igazán a sztárrá válásról szólt a dolog, sokkal inkább arról, hogy egy ellenkultúrához tartozzak" - nyilatkozta egy alkalommal.
Vállalkozó szelleme már fiatal korában megmutatkozott: 15 évesen azzal keresett pénzt, hogy szombat reggelente a szomszédjukban lévő sütödéből friss pékárut hordott ki a környékre.
A főiskola alatt autodidakta módon elsajátított programozási ismereteivel az InnerWorkings nevű céghez került: a vállalkozás fő profilja az volt, hogy más cégek nyomtatási munkáit tendereztették és a legjobb árat kínáló vállalkozás kapta meg a megbízást. Itt pattant ki Mason fejéből az ötlet, hogy létrehozzon egy olyan oldalt, amelyen a szerző forró témákat boncolgat - mint például az iraki háború vagy az egészségügy helyzete - és feltárja a közkedvelt cikkek mögött álló írók valódi szándékait. 2006-ban támogatót is talált az ötletéhez, a Chicago-i Egyetemen ösztöndíjat kapott, ahol később közpolitikából mester diplomát szerzett. Néhány hónappal később, mikor Mason terve Eric Lefkofsky, az InnerWorkings alapítójának fülébe jutott, 1 millió dollárt ajánlott fel neki segítségképpen, hogy felfuttassa az oldalt.
A megvalósult álom a ThePoint.com lett, egy online platform, amelyen az indítványozók mindenféle ügyekhez gyűjthettek támogatókat. A The Point 2007. novemberében indult el és igen komoly sajtóvisszhangot keltett egyes kampányaival. Egy esetben 1.000 ember fogott össze és vállalták, hogy több millió dollárt adnak az afrikai AIDS helyzet orvoslására - feltéve, hogy a U2 frontembere, Bono visszavonul a közéletből. Egy másik alkalommal ezrek álltak egy olyan indítvány mellé, amelynek lényege az volt, hogy építsenek egy hatalmas kupolát Chicago fölé, hogy a várost egész évben melegen tartsák.
A The Point azonban nem vonzott elég embert, így a hirdetésekből nem lehetett fenntartani az oldalt. Mason egyik jobbkeze, Aaron With ezért azt javasolta, hogy hirdessenek a Google-ön olyan kifejezésekre amelyek széles társadalmi csoportokat érintenek - mint például a marihuána-legalizálás. A látogatók pedig jöttek is, csak éppen nem a megfelelő közönség. Az oldal hamarosan az Insane Clown Posse nevű banda, Juggalos néven ismert, ellenszenves rajongói csoportjának online játszótere lett.
A kialakulóban lévő trend még így is ígéretes volt: a The Point egyes kampányai erős, összefogó vásárlói közösségeket hoztak létre. Mason elkezdett egy blogot építeni, amelyen minden nap más-más szolgáltató kedvezményes ajánlatát jelentette meg. Nem lévén vesztenivalója Mason befektetői támogatták ezt az ötletét amely Getyourgroupon.com néven kezdte meg működését.
Akkor még nem tudhatták, hogy a világ leggyorsabban felfutó vállalkozását, a Groupon-t indították ezzel útnak...
(Forrás: www.forbes.com)