Újabb élménybeszámoló következik, de ezúttal negatív...

Sok héttel (több hónappal?) ezelőtt vettem meg a nagybátyámnak a Bónusz Brigád és a Ring Café közös akciójában meghirdetett steak vacsorát, ajándékba. A kedves rokon örült is neki, de három (!) próbálkozás után sem tudta beváltani a kedvezményt.

1. Telefonon szeretett volna asztalt foglalni, mondta, hogy Bónusz Brigád kuponja van. A válasz savanyú volt és az ügyintéző közölte, hogy aznapra nincs hely.

2. Újabb telefonos próbálkozás, a kupont már nem is említette, de hely akkor sem volt.

3. Személyesen ment be, felmutatta a kupont, de az akkor kongó étterem állítólag estére már be volt táblázva...

Tételezzük fel, hogy tényleg tele voltak, de hogy mindhárom alkalommal pórul járjon az ember, az túlzás. Valószínűleg az eladott kuponok száma meghaladta a kapacitást. A Bónusz Brigád - és az összes többi közvetítő - szem előtt kell tartsa, hogy mennyi embert tud a kereskedő befogadni, ahogy azt is, hogy az ilyen helyek lehetőleg ne szerepeljenek máskor az együttműködő felek között, mert igencsak rontja a közösségi vásárlási oldalak renoméját is.

Hogy a védelmükben is mondjak valamit: elvileg névértéken be lehet váltani a kupont az akció után is.

Címkék: vásárlás internet online fogyasztás akció vevő cég tapasztalatok élménybeszámoló vásárló bizalom közösségi közösségi oldal közvetítő közösségi vásárlás bónusz brigád tömeges fogyasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://kozossegivasarlas-online.blog.hu/api/trackback/id/tr242796527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.